solide

A nagymama története

Cikk a Délmagyarország című újságban – 1925 május, Szeged

Negyven „Miss Szeged”-jelölt kerül vasárnap a zsüri elé

Befejeződött a Miss Szeged-választás első része. Kéthetes nagy küzdelem után pénteken lezártuk a nyilvánosság szavazását, vasárnap délben a zsüri fogja megválasztani titkos szavazással „Miss Szeged 1925”-öt és két udvarhölgyét.

Az egész kampány alatt szinte hihetetlennek látszó érdeklődés nyilvánult meg a szavazás iránt. Ma még szinte lehetetlen összeadni a beérkezett összes szavazatot. A rendezőbizottság a legnehezebb helyzetben volt, amikor az óriási szavazatzuhatagból ki kellett választania azokat, akik bekerülnek a döntőbe. Az óriási érdeklődésre mi sem jellemzőbb, minthogy a döntőbe csak azok kerülhettek, akik 600-nál több szavazatot kaptak.

A rendezőbizottság éjfél után az alábbiakban közli a döntőbe jutott jelöltek névsorát: a legtöbb szavazatot – több mint 7000-ret – Fiáth Ica, Paupert Baba és Beier Magda kapta.

Kishír a Délmagyarország című újságban – 1925 július, Szeged

Fényes esküvő volt tegnap a református templomban. Beier Magda, Beier József műszaki tanácsos lánya esküdött örök hűséget dr. Mesterfalvi Levente ügyvédnek…

Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet határozata – 1936

Nagyságos özv. dr. Mesterfalvi Leventéné urnőnek

Van szerencsénk értesíteni, hogy igazgatóságunk legutóbbi ülésén Nagyságod özvegyi ellátását, figyelembe véve a Pécsi Ügyvédi Kamara támogatását és igazolását arról, hogy néh. Dr. Mesterfalvi Levente teljesen vagyontalanul halt el, évi 738 pengőben állapította meg. Fentiek értelmében Nagyságodnak ¼ évi részletekben előlegesen 184 P 50 f lenne folyósítandó. Miután azonban néh. dr. Mesterfalvi Levente a Pécsi Ügyvédi Kamarának 581 P 80 f-el és a kamatokkal tartozik, Nagyságod járandóságából ezt 50 P ¼ évi részletekben levonásba hozzuk. Ennek következtében 1936 évi április 1-től a tartozás teljes törlesztéséig ¼ évenkint 134 Pengő 50 fillért fogunk b. czimére postatakarékpénztár utján átutalni.

Határozat 1949-ből

Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal

Budapest, V. Szabadság-tér15. xxxx-xxx/1949

Előadó: Xxxxx Béláné Tárgy: Rendelkezési állományba helyezés

özv. dr. Mesterfalvi Leventéné urnőt az 1934, 1. Tc. illetőleg az annak módosítása tárgyában kiadott 2.400/1949, Korm. Sz. rend. 1. §-ában foglalt rendelkezés alapján a vezetésem alatt lévő minisztérium hatáskörébe tartozó Pápa, Felszabadulás utja 75sz. alatt lévő kollégiumban gazdaasszonyi minőségben betöltött szolgálata alól azonnali hatállyal felmentem és rendelkezési állománya helyezem.

Budapest, 1949. December 23.-án

Miniszter rendeletéből: Zalai Emil hivatalvezető h.

Ez valójában annyit jelentett, hogy 2 gyermekkel, egy fillér nélkül az utcára került – karácsonyi ajándékként. Mellékszál: az aláíró Zalai Emil neve közelmúltunk történetével foglalkozó tanulmányokban is felmerül, hiszen a belügyminisztériumban az 1956-os forradalom előtti szervezeti struktúrához képest új egységként jött létre valamikor 1957 elején az ifjúság és a sport területén történő elhárítással foglalkozó alosztály. Első ismert vezetője Zalai Emil volt.

A nagypapa története

Reggel fél hétkor történt. Ott laktam a polgármesteri hivatalban. Az emeleten. Volt benn mosdó is, a tükör meg a térre néző ablak mellett. Várj! Később kellett legyen legalább tíz perccel, már majdnem hétkor, hiszen éppen borotválkoztam, azért is láttam ki a térre. Szóval ballagott át a téren egy katona, vállán feltekert zászló. Bejött, és jelentett.

- Polgármester Úr! Azt a parancsot kaptuk, hogy ki kell tűzni a középületekre a nyilaskeresztes zászlót!

- Hát fiam, ha az a parancs, akkor csak tűzzed!

De ez nekem már nagyon nem tetszett. Fölesküdni sem akartam az új kormányra, hát azzal az ürüggyel, hogy ezt a fővárosban teszem meg, elindultam Pestre. Amúgy, alig néhány nappal később a románok bevonultak a városba.

A családom akkor Budán lakott, ott vészeltük át az ostromot. Alig pár saroknyira a Regent háztól. Emlékszem, egyik nap néztük a romokat, és teljesen döbbenetesen volt fenn a magasban egy zongora, ami valami csoda folytán sértetlen maradt a ház fölrobbanása, leomlása után is.

Aztán egy ideig nem sok mindent lehetett csinálni. De enni kellett. Az oroszok kerestek munkára embereket, élelmiszert ígértek cserébe. Jelentkeztem. Szentendre felé indultunk, de az uszodánál jött szembe is egy csoport, abban az egyik barátom, aki intett nekem, ne menjek. Kihasználva a helyzetet, átfordultam a visszaérkezők közé. A kifelé menő csoportban maradók évek múlva kerültek elő.

Három gyerekkel és feleségemmel elindultunk, hogy a bátyámékhoz menjünk. Csepelig kellett gyalogolni, ott tudtunk átjutni a pesti oldalra. Majd vissza gyaloglás a Király utcáig. Itt voltunk néhány hétig, majd Hajdúszoboszlóra mentünk. Mikor újra visszakerültünk Budára, az újjáépítési minisztériumban kaptam állást. Volt egy osztályvezetőnk, az minden reggel azzal lépett be: Szabadság elvtársak! Egyszer visszaköszöntem neki: A néppel a népért!

Miféle köszönés ez? – förmedt rám. A Nemzeti Parasztpárté. Sosem voltam semmilyen pártnak a tagja, de hajdúságiak nagyon kapacitáltak, hogy lépjek be a Parasztpártba, így a főnökkel szemben megúsztam ezt a dolgot.

1949-ig. Utána kőművesek mellett dolgoztam segédmunkásként.

A dédapa beszéde – 1914-ben

Katonák!

Mindnyájan tudjátok, hogy komoly időket élünk, nagy és igazságos harcot vívunk. Monarchiánk és dicső szövetségesünk, Németország békés és munkás fejlődését nem akarják eltűrni ellenségeink. Hogy ürügyet találjanak a belénkkötésre, meggyilkoltatták a vad, királyait megölő szerb néppel orvul dicső trónörökösünket és ártatlan feleségét. Mi ezen vérlázító kegyetlenségért is csak békés elégtételt, a bűnösök szigorú megbüntetését kértük, de Szerbia ezt is megtagadta dölyfösen, mert tudta, hogy mögötte van Oroszország, Franciaország, Anglia. Sietnek mind háborút üzenni nekünk, azt mondják, meg akarják menteni Szerbiát, pedig az a céljuk, tönkretegyenek minket és mellettünk hűségesen kardot rántó német szövetségesünket.

De tervük nem sikerült. Millióinkkal felfejlődő hadseregünket egy ideig feltartóztathatták győzelmes előrenyomulásában, de már ennek is vége. Fiaink karjaitól milliói hullottak el az ellennek. Mi kíméltük erőinket, ők ezerszámra pusztultak el a csatákban. A számbeli fölénynek már vége, csapataink győzedelmesen és feltartóztathatatlanul nyomulnak előre a döntő győzelem felé.

Tehát örömmel, lelkesedéssel menjünk a harcba császárunkért és királyunkért, hazánkért, családunkért, mindenünkért. Dicső hősök voltak őseink, azok legyünk mi is. Jelszavunk legyen: „Győzni vagy halni”. Éljen dicső Uralkodónk, éljen a haza!

 A dédmama levele a Felvidékről – 1920-ban

Kicsi Elzám!

Sokat gondolok Rád, hogy vajjon hogyan élsz? mit csinálsz? és emlékezel-e még rám a régi pótmamádra? Irénkének írtam a múltkor, most Neked írok, talán megkapod levelem. Pistáért fog menni egy rokonunk Pestre és ő viszi soraimat. Édes kicsi Elzukám! hogy vagytok? de szeretnélek titeket látni. És szeretnék sokat kérdezni és még többet mesélni, hisz már közel két éve, hogy nem voltunk együtt.

Hivatalba jársz? Magdus mit csinál? tán menyasszony is. Borzasztó az, mikor az ember nem tud írni oda, ahová szeretne s történjék bármi, még jönni sem lehet sehová. Lüszike írt a múltkor, egész oda voltam a csodálkozástól. Jugoszláviából megjön a levél, de Magyarországból ide nem engedik be! Óh! Istenem, hiszen ha mindent le lehetne írni, ami az ember lelkét nyomja! eh mit! Talán másnap már börtönbe ülnék, vagy fölmagasztalnának. De a magyarok Istenébe rendületlenül hiszünk, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon.” Ugye nem hagytok el bennünket drága magyar testvéreink? Mert mink itt igazán a hazáért szenvedünk.

Kicsi lányom, ugye megbocsátasz, hogy politizáltam, de az embernek már erre jár rá a nyelve és keze is.

Magamról keveset írhatok; otthon vagyok mert szükség van rám és rengeteget dolgozom. Anyuka beteg, alig jár, Nagymama is öregszik már, most cselédünk nincs s így a baromfi és nagy kerttől gazdaságtól kezdve minden az én kezeimre vár. Csúnyák is szegénykék a kapálástól, de nem baj, dolgozni nem szégyen csak butának lenni az. Most nagyon lefogytam és rettentő ideges vagyok; igaz néha a sok dolog között most nem tudom hol áll a fejem? A levegő igen feszült, vörös színben ég mindennap a szemhatár. Ma holnap tarthatatlan lesz az állapot.

Szeretnék pár sort tőled is kapni kis Elzám, hiszen irántatok a régi vagyok, ha meg is öregedtem a gondtól. Kedves Nénikének kézcsók, Bácsinak üdvözlet. Magdussal együtt nagyon sokszor csókol és ölel és nagyon-nagyon szeretne téged látni régi

Babykád